01. × 09.

Bevallom, ez a rész egy cseppet egy helyben toporgós lett, viszont bátran kijelenthetem, hogy Katie lezárt egy negyedévet az iskolában! Haladunk, kérem szépen. Habár, még mindig nem nyugodhat, hiszen itt a Halloween, a vizsgák eredményei, valamint további eseményekre is haloványan rávilágítottam ebben a részben.

A következő előre láthatólag nagyobb időtartamot fog átölelni, mondjuk, időszak szempontjából majdnem ott tartunk, mint most a történetben. A csigatempóm mellett nem csoda :D

Jó olvasást!:)

Elismerem, Howard tanárnő nagydologra vállalkozott, mikor kijelentette, hogy az eddigi hagyományokkal szembemenően elviszi a friss kilencedikes osztályát kirándulásra: a szülők ezernyi kérdéssel borították el, még az utolsó percekben is, megjelentek az aggódó anyukák, akik még egy utolsó eszméletvesztés erejére sopánkodtak egy cseppet, ráadásul maga az osztály is hozta a formáját, ami egyáltalán nem meglepő. Luke minden figyelmét a nyakamnak szentelte, noha nem azért, mert az anyajegyemet akarta vizsgálni, hanem vissza szerette volna adni a figyelmeztető taslit, amit negyedórával ezelőtt kapott tőlem, Finn és Will a harmadik társuk szerencsétlenkedésén röhögött, mikor ötödére buktam le a támadás elől, Missy mellettem olvadozva figyelte a bosszankodó srácot, Olive a jelenetet pedig szemforgatások közepette nézte. A fiúcsapat maradék része nekilátott a kajahegyek elpusztításának, a divatosztag lány tagjai éppen az edzőcipőjük árát vetették össze, viszont a maradék lánycsapat minket bámult. Na, szép.

– Kilencedikesek, nyomás fel a buszra! – kiáltotta el magát az osztályfőnökünk, karjával intve, hogy nyomatékosítsa az előbbi utasítását. Pontosan erre a vezényszóra lépett oda hozzám anya, szorosan megölelt, mintha két évre, nem pedig két napra mennék el, majd ellentmondást nem tűrő hangon utasított, hogy amint megérkeztünk, küldjek egy üzenetet.

– Rendben – bólintottam, anya aggódó arccal lépett el tőlem, csatlakozva a többi felnőtthöz, akik nyilván ott maradnak addig, míg el nem megy a buszunk. Remélem, azért zsebkendőt nem fognak lóbálgatni, mint a régi korokban.

– Nézd csak, Summers anyuci pici kislánya? – vigyorodott el Luke, és szinte biztosra mertem venni, hogy ezzel fog egész úton szekálni. Összeszűkített szemekkel bámultam rá, megráztam a fejemet, jelezve, hogy ne is merje folytatni a gondolatmenetét.

– Mr. Alflatt és Miss. Summers, maguk nem akarnak jönni kirándulni, hogy olyan békésen álldogálnak ott? – harsant Howard tanárnő hangja, aminek hatására még vetettem egy utolsó bosszús pillantást a srácra, felkaptam a földre tett sporttáskámat, amit pár perccel később a sofőr kezébe adtam, hogy betegye a csomagtartóba, majd felmásztam a háromfokú lépcsőn, és Missy hadonászását látva odamásztam mellé.

Egyből megtaláltuk a közös témát az egyik legújabban kijött lemezben, alaposan kielemezve minden számát, szövegét, mondanivalóját vagy éppen melyik sor tetszett a legjobban valamelyikünknek. Végül átterelődött a szó a közelgő ünnepekre, többek között a karácsonyra is, mivel alig volt pár hónap már vissza, ráadásul a Halloweenhez hasonlóan, itt is lesz egy ünnepi hét, csupán a programokat szervezik át hozzájuk. Elméletileg tartanak egy bált is, olyan tipikust, amiről a lányok többsége mindig is álmodozott, csak éppen egy lánynak eléggé necces, hogyha kísérő nélkül jelenik meg.

Ez olyan, hogy hiába élünk modern világban, az emberek mégis elvárják, hogy a lányok valahonnan szerezzenek egy fiú partnert, aki eltámogatja az egyik ilyen rendezvényre. Mindegy, hogy élő-e vagy esetleg gumiból van, lényeg, hogy valaki legyen az oldalán, különben kétféle vélemény lesz róla: elismerésre méltó, hiszen így eljött, vagy éppen kigúnyolják, pontosan ugyanezért. Nyolcadikban volt egy búcsúztató bálunk, mint végzősöknek, akik nem rontják ott tovább a levegőt, és már ott is ennyire… „szigorúan” nézték.

– Engem senki nem fog elhívni – biggyesztette le a szája sarkát Missy, és egy nagyot sóhajtott. Együtt érzően megveregettem a vállát jobb híján.

– Ugyan már, ne legyél ennyire elkámpicsorodva – biztattam. – Biztosan el fog hívni a Rómeód – tettem hozzá, utalva a barátnőm hősszerelmesére, akiben még szunnyadt a herceg, és még lova sem volt. Mondjuk, volt egy motorja, aminél még egy csiga is gyorsabban haladt, de! A fehér ló már legalább rendelkezésére áll. – Kivétel, ha Alflatt téli álmot alszik, mert, azért elég nagy állat, azt még neked is el kell ismerned.

Missy hatalmas szemekkel nézett rám, majd a következő pillanatban a teljes jobb tenyerével befedte a számat, áthajolt rajtam és a kisebb folyosón körbenézett, hogy rajtunk kívül hallotta-e valaki a szent nevet, amint az imént ejtettem ki.

– Ne ilyen hangosan! – suttogott rémülten. – Az kéne még, hogy kiderüljön.

– Mert akkor mi történik? – dörmögtem a kezébe. Missy értetlenül bámult rám, mire én a lepénylesőmre mutattam, ő elkapta onnan a tenyerét. Elismételtem a kérdésemet, ugyanolyan szótagoltan, mint az előbb, csak tompítás nélkül.

– Világvége, apokalipszis, ellepik a zombik a földet és a vámpírok kinyírják az emberi fajt – meredt rám halál komolyan. A busz plafonjának emeltem a szemeimet, megdörzsöltem az arcomat, és kétségbeesetten jutottam arra az elhatározásra, hogy nekem is bele kéne zúgnom valakibe, hogy megértsem ezt a fejthetetlen gondolatmenetet, ami jelenleg a barátnőm agyában kering. Komolyan úgy érzem, mintha mellette két évet öregednék, amikor megpróbálom értelmezni a dolgokat.

– Hidd el, maximum az Alflatterek elnökévé választanának meg, mint első számú rajongót és hívőt – vontam vállat lazán, ismét kivívva magamnak Missy gyilkos pillantását, ami végül egy hangos sóhajtásba torkollott és visszahanyatlott az ülésére. Szerencsétlent megáldotta velem az ég. Elnézést mindenkitől.

*

Körülbelül ebédidőnél jártunk, mikor átléptük a szomszéd megye határát, és majdhogynem szinkronban vette elő mindenki az elemózsiás dobozát, hogy valamivel csillapítsa Pocakot. Én félredöntött fejjel, megemelve a szendvicsemnek a fedőkenyerét próbáltam rájönni, anya mit alkotott, viszont a sonkánál és a sajtnál tovább nem jutottam, a többi behatárolhatatlan anyagnak minősült.

A másik oldalamon ülő Olive, aki addig az egyik visszahúzódóbb lánnyal beszélgetett halkan, felfigyelve a szenzációra, felém hajolt, és immáron hárman – Missy már az elején csatlakozott a felfedezéshez – próbáltunk rájönni, hogy pontosan milyen névvel is illessem az ebédemet. Valójában imádtam anya főztjét, fényévekkel jobb volt az iskolai menzánál, viszont ezzel nem tudtam mit kezdeni.

– Lássuk, ez mi – nyúlt bele Olive a kisujjával a sajton levő krémszerűségbe. – Mogyorókrém.

– Az ott meg ketchup? – hőköltem hátra, amikor megnyomtam a szendvicsem másik végét és előrefojt valami piros trutyiszerűség. – Meg majonéz? Jé, van itt uborka is – közöltem elismerően.

– Én, ha a helyedben lennék, nem enném meg – húzta el a száját Missy. – Attól tartok, hogy ez olyan szinten áll, mint a csótány, már ami az elpusztíthatatlanságot illeti – csóválta meg a fejét, én pedig mélységesen egyetértve vele csomagoltam vissza a celofánba, és valamennyivel vidámabban vettem elő a csomag chipset, ami felváltotta azt.

Habár, a csitri szakasz egyből lehordott az egészségtelen étel fogyasztásáért (ők hamburgert ettek, szóval bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű), és hozzátették, hogy olvassam el az útmutatást, mennyi kalóriát viszek be egy-egy harapással. Én még mindig azon az állásponton voltam, hogy rosszabb ma egy gyomorrontás, mintsem holnap plusz egy kiló, de ha gondolják, szívesen odaadom nekik a Molotov-szendvicsemet.

Időközben az osztályfőnökünk magához ragadta a kis mikrofont, ami tartozéka volt a busznak, és bejelentette, hogy másfél óra múlva megérkezünk a szállásunkra, utána pedig meglátogatjuk a városi galériát, ahol több híres festmény is ki van állítva. Ezt egy általános diáköröm követte, mint általában, ha kultúráról és régi korokról volt szó, ami akkor fokozódott tovább, amikor Howard tanárnő széles vigyorral hozzátette, hogy fogadott mellénk idegenvezetőt is, aki egy órán keresztül fog nekünk hablatyolni.

– Tanárnő! – lengette meg a kezét hátul Finn. – Ha nyíltan felvállalom, hogy analfabéta vagyok, akkor megúszom az egészet?

– Amennyiben hozott fürdőnadrágot, és felvállalja azt a kárt, ami a víz beeresztésével jár a kiállításon, hozzájárulok a küldetéséhez, Finn – biccentett felé, az osztály egyöntetűen nevetett fel. Hűha! Howard tanárnőnek van humora.

Az út hátralevő részén az osztályfőnök által felolvasott beszédét hallgattuk, amit a városról, valamint a látványosságokról szedett össze, remélve, hogy tud belénk verni némi kultúrát – csúfosan kudarcot vallott –, valamennyien azzal voltunk elfoglalva, amivel eddig is: hátul a fiúk disznó vicceket meséltek egymásnak, a lányok klikkesedés szerint beszélgettek egymással témákról, tehát a hangzavar, mint olyan, fennállt.

– SUMMERS! – Hang alapján azonnal beazonosítva, Luke üvöltött előre, neandervölgyi módjára megszólítva engem, mint mindig. – Hogy bírod anyuci nélkül? – cukkolt, a fiútársaság pedig egymást csapkodva nevettek rám nézve, mintha legalábbis olyan baromi vicceset mondott volna a leendő alfahím az iskolában.

– Remekül. És te hogy bírod egy ülésen nyomorogva az egóddal? Szerintem van akkora, mint te – biccentettem felé, a hátsó részleg felől pedig érkezett egy hatalmas „húú”-zás. Köszönöm, köszönöm! Hónapokat vártam arra, hogy elsüthessem ezt a poént.

– Téged aztán beoltottak, öcsém – hallottam még Finn hangját, aminek hallatára képtelen voltam megállni, szélesen elmosolyodtam. Tulajdonképpen, valahol mélyen feldobott engem az, hogy reggel óta gyakorlatilag kisebb szünetekkel egymást szekíroztuk ott, ahol tudtuk. Noha, nem voltam az a lány, aki fiúkkal szokott lógni, jobban szeretek lányokkal együtt lógni, mert azért eléggé kínos lenne a havi vörös hadsereget velük megtárgyalni, mégis olyan jó érzés volt az, hogy majdhogynem barátokként civakodtunk a másikkal. Az egyetlen bökkenő az volt az egészben, hogy én a bunkósága miatt hadakoztam vele, ő meg gőzöm sincs miért kezdett ki velem.

Alig láthatóan csóváltam meg a fejemet, és bámultam ki az ablakon. Missy mellettem elgondolkozva nézett előre, amiben nem szerettem volna megzavarni, éppen ezért vettem elő a még reggel zsebembe gyömöszölt zenelejátszómat, és miután betettem a fülhallgatókat, elindítottam a ketyerét.

Túl vagyok az első, ebben az iskolában megírt vizsgáimon, sikeresen szereztem egy új barátnőt és megoldódott a nyelvem a fiúkkal szemben… mindezt egy új tanév negyedéve alatt.

Nem semmi!